Lullabrites zenélő plüss párna – fekete katica

Ez itt a Lullabrites sorozat egyik legnépszerűbb tagja a katica formájú, fekete-rózsaszín párna, mely zenél és többféle színben váltakozva világít. Szuper társ az elalvásban, mert amellett, hogy rendkívül pihe-puha, megnyugtató a jelenléte már csak önmagában is, de a kellemes zene és a fények még nagyobb biztonságérzetet adnak.

A katica párna alapszíne a fekete, csápjainak a vége lila színű, arca rózsaszín. Hatalmas szemei vannak, ettől még inkább kedvesebbnek, barátságosabbnak néz ki, szinte csillognak, annak ellenére, hogy textilből és hímzéssel készültek. A szája és az orra szintén hímezve van egyébként.

Van még egy kisebb hímzett mintázata, az egyik csápjának a végéhez közel egy piros színű hangjegy: ezzel van jelölve az a beépített kis gomb, amivel bekapcsolható a fény és a zene, illetve többszöri megnyomással elérhetjük, hogy csak a fény világítson, vagy le is állíthatjuk az egészet.

Van még egy másik ki-bekapcsoló gomb is, melynek segítségével az egész párna működését szabályozhatjuk. Ez egy tépőzárral eltakart kis zsebben található elemtartón található. Az elem egy kis csavar kicsavarásával lesz hozzáférhető, ez arra szolgál, hogy a gyerekek ne tudjanak hozzáférni véletlenül. A működést 3 db AAA elem biztosítja, ezt a párna tartalmazza. A párna nem fog egész éjszaka zenélni és világítani, bekapcsolást követően néhány perc múlva magától kikapcsol.

A párna három különböző dalt játszik:

  • Brahms: Bölcsődal
  • Hush Little Baby
  • Ragyog, ragyogj kis csillag

Mosógépbe nem szabad tenni, hiszen elektronikai eszközt tartalmaz, ha tisztítani szükséges, akkor nedves, mosószeres ruhával töröld át óvatosan. Ne vasald, szárítógépbe se tedd.
Már a legkisebbek számára is adható, lehetőleg szülői felügyelet mellett.

 

fehér
Igen
Igen, tartozék
Igen, zenél
Interaktív játékok
Játékok, kiegészítők
Lullabrites
Mosógépben nem javasolt
Nedves törlőkendővel töröld át
Nem
Nem
Nem
Nem
outofstock
párna
Plüssállat
Plüssjátékok
simple
Unikornis
varrott szemű

7 990 Ft

Elfogyott

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Tömeg389 g
Méretek32 × 17 × 29 cm
Márka

Lullabrites

Korosztály

0+ éves kortól

Elemmel működik

Igen

Zenél, hangot ad

Igen, zenél

Mosható

Mosógépben nem javasolt, Nedves törlőkendővel töröld át

Vasalható

Nem

Vegytisztításra alkalmas

Nem

Szárítógépbe tehető

Nem

Fehérítővel mosható

Nem

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév

  • 50.000 Ft feletti vásárlás esetén ingyen szállítjuk megrendelésedet

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: