George kék alvó majom szundikendő – szürke csíkokkal

George kék alvó majom szundikendő – szürke csíkokkal, kiváló minőségben.

Ez a kék színű majom már szundizik, becsukta a szemeit, kis gazdiját is megpróbálva erre ösztönözve. Kedves, mosolygós arcával derűt és nyugodtságot áraszt, anyaga kellemesen puha, selymes tapintású.

A kendő egyik oldala teljes egészében sötétkék színű, kicsit bolyhos hatású, pihe-puha tapintású. A kendő felső része sötétkék-szürke színű vízszintes csíkozású. Ez a csíkozás felkelti a kicsik érdeklődését, a kontrasztos megjelenítés fejleszti látásukat.

A plüss majom fejének hátsó része is a kék színű bolyhos az anyagból készült. Az arca azonban szürke színű. Szemei, szája és orra hímezve vannak, sötétkék színű cérnával, orrán egy fehér hímzett pötty található. Füleinek belső részén fehér hímzéssel készült mintázat található.

A kendő szélei körülbelül 24 cm hosszúságúak. A szundikendő és a plüss majom sem ad ki semmiféle hangot, nem csörög, nem zizeg, nem zenél.

Mosni alacsony hőfokon, legfeljebb 40 fokos vízben javasolt. Kímélő módon, szintén alacsony hőfokon szárítógépbe is tehető illetve vasalható is.

Bármilyen korosztály számára adható, már születéstől fogva ajánlott, hogy örök barát válhasson belőle, aki mindig ott van, ha kell akár hurcolászni, játszani, rágcsálni, aki minden helyzetben biztonságot ad.

3 799 Ft

Elfogyott. Egyelőre nem tudni, mikor lesz újra belőle.

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Tömeg46 g
Csomagolás mérete6 × 32 × 35 cm
Márka

George

Korosztály

0+ éves kortól

Anyaga

100% poliészter

Zenél, hangot ad

Nem

Elemmel működik

Nem

Mosható

Igen, alacsony hőfokon

Vasalható

Igen, alacsony hőfokon

Szárítógépbe tehető

Igen, normál szárítás, alacsony hőfokon

Vegytisztításra alkalmas

Nem

Fehérítővel mosható

Nem

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév

  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: