Bing: rózsaszín ovis hátizsák Sula és Bing nyuszi mintával

Bing: Sula és Bing rózsaszín ovis hátizsák, hogy már a kisebbek is kedvenceik társaságában vihessék magukkal mindazt, ami számukra a legfontosabb. Ebbe a táskába ugyanis szinte minden belefér, amit egy óvodás magával vinne bárhová. Szinte…

A táska méretei: 31 x 22 x 10 cm. Egyterű, így tényleg nagyon sok plüssállat, és egyéb kedvenc játék fér bele kényelmesen, és még az uzsonnás doboz is helyet kaphat egy kirándulásra, utazásra.

A táska cipzárral zárható, a cipzár fogantyúja egy rózsaszín gumírozott virág. Mindkét oldalán egy-egy hálós zseb található, ide könnyedén elhelyezhető üdítő, vagy esőkabát, szatyor, zacskó, bármi, ami fontos, hogy minél inkább kéznél legyen.

A táska tetején egy erős és viszonylag nagy fogantyú található, mely rózsaszín anyagból készült. A táskát természetesen inkább háton egyszerűbb vinni: széles vállpántjai vannak, melyek ki vannak párnázva. Kisebb-nagyobb testalkatú gyerekek számára is alkalmas, mert a vállpántok könnyen méretre igazíthatók.

A táska elején a kedvelt Bing nyuszi és barátja Sula elefánt látható. Bing kezében ott van a pajtása, Hoppity is.

Az ovis hátizsák elsősorban 3 és 6 év közötti Bing rajongó kislányok körében lesz telitalálat.

Amennyiben tisztítani szükséges, nedves, mosószeres ruhával töröld át. Mosógépe és szárítógépbe tenni valamint vasalni nem szabad.

Legfeljebb 3 kg-ig terhelhető.

4 470 Ft

Elfogyott. Egyelőre nem tudni, mikor lesz újra belőle.

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Tömeg215 g
Csomagolás mérete4 × 30 × 33 cm
Korosztály

3 éves kortól

Anyaga

100% poliészter

Márka

Acamar Films

Mosható

Mosógépben nem javasolt, Nedves törlőkendővel töröld át

Zenél, hangot ad

Nem

Vasalható

Nem

Vegytisztításra alkalmas

Nem

Szárítógépbe tehető

Nem

Fehérítővel mosható

Nem

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév

  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: